Halihó.  Te most éppen az egyik legnépszerűbb japán zenekar, a KAT-TUN "K" betűjével, azaz Kamenashi Kazuyával foglalkozó oldalán jársz. Magyarországon ez az egyetlen jelenleg is működő Kazuyás lap. Az oldal 2012. szeptember 10.-én nyitotta meg kapuját, és azóta is kisebb-nagyobb közökkel, de folyamatosan új információkat szolgáltat a hírességről. A szerkesztést egyedül csinálom, és nem tervezek magam mellé venni senkit.

Nos, akkor jó böngészést az oldalon, és ha itt jársz, hagyj nyomot a chat-ben! :)

1

TOVÁBBI MENÜK

Külön szedtem a menüket, remélve, hogy így kicsit átláthatóbbak lesznek. Fentebbre, mint azt láthatjátok, a főbb menüpontokat raktam, ide pedig a "tartalékok" kerültek, ami természetesen nem jelenti azt, hogy ezek nem fontosak. Csak próbáltam normálisan csoportosítani, na meg nem akartam szétbarmolni a fölső menü rendszert. Remélem így könnyebben megtaláljátok majd amit kerestek :)

3 

AZ OLDAL

És itt a harmadik, egyben utolsó menücsoport, mely nem Kazuval, hanem az oldallal foglalkozik. Olvashattok a nyitásról, rólam,  megnézheted a korábbi designokat, kapcsolatba léphetsz velem a megadott elérhetőségeken, valamint beléphetsz a FAN KLUB-ba.

2

CHAT


kamecamera

Kame Camera

A Kame Camera-ban Kame õszintén beszél különbözõ témákról, mint például a szépségrõl, a divatról, a jövõrõl, a felnõtt létrõl, a kreativitásról, és még sorolhatnánk. Mindegyiket én fordítottam, ezért kérlek ne használd fel, hiszen nem pár perc egy ilyet lefordítani. Ha fel szeretnéd tenni az oldaladra, kérd el nyugodtan! :)

Érdemes elolvasni õket, én nagyon élvezem, és szerintem ti is fogjátok :3

01. Vol.1: A jövõ
02. Vol.2: A szépség
03. Vol.3: Ahol megszülettem
04. Vol.4: Csapat
05. Vol.5: Titok
06. Vol.6: Alkotni
07. Vol.7: Felnőtt

32. Vol.32: Arc

Free Web Hosting