Vol.3. - 生まれた場所 - Ahol megszülettem

Mi az a látvány, amit a Kamenashi Kazuya szíve mélyén rejlő lencsék tükröznek?

 ---------- Kame (ahogy kivettem) itt nem csak a helyre gondol, hanem a környezetre és a családra is, ezért nem úgy fordítottam a címet, hogy "A hely, ahol megszülettem", hiába lett volna magyarosabb. Szóval ennek fényében olvassátok ezt a részt. ----------

Mikor megkaptam a "Születni" témát, egyből erre a látványra gondoltam. Ez a Sky Tree, amit a családom környékéről látni lehet. Megcéloztam azt az időpontot, mikor nincsenek autók az utcákon, és kimentem, hogy csináljak egy fotót kora reggel, de egy nagymama megzavart, azt kérdezve, hogy "Mit csinálsz~?"!

Egy nap, mikor visszamentem a szülővárosomba, rájöttem, hogy az út végén mindig egy életig sétálok a Sky Tree-ig. A családi szülővárosom Tokyo határánál. Hasonló, mint az Eiffel torony, amit Párizsban láttam. Pedig ez a Shitamachi.(nevet)
Mikor van lehetőségem elég időt találni, vissza megyek a szülővárosomba, és együtt töltöm az időmet a családommal. Mind a szülővárosom, mint a családom miatt igazán szeretem azt a helyet, ahol megszülettem.
25 évvel ezelőtt, a Kamenashi család harmadik fiaként jöttem világra. Az összes fiútestvér jó a saját testének építésében, kivéve engem! A legidősebb bátyám egy nemzetközi verseny szinten lévő karate atléta, a második bátyám korábban önvédelmi alkalmazott volt. Természetesen a fiatalabb testvérük, azaz én, egy kifutófiú voltam?! Úgy voltam ütve, mint egy homokzsák, és nekem kellett minden héten elmenni megvenni a "Shonen Jumpot" (nevet). A nagyobb testvéreim kissé ijesztőek, de a valóságban kedvesek. Még amikor elkezdtem dolgozni, biciklivel elvittek engem a munkahelyemre, és sok féleképpen védtek. Amúgy, a kisöcsémnek is hatalmas teste van, de kedves vérmérséklettel (nevet).
Az, hogy ennyire szeretem a családomat, az a szüleimnek köszönhető. Nem voltunk egy olyan család, akiknek olyan hű de milyen jól ment, de a szeretet mély volt és én tiszteltem őket. Apukám klassz. Olyan fajta férj, akinek megvan az ereje és egy kicsit divatosan öltözködik... Értünk, a fiaiért nappal és éjszaka is dolgozott. Anyukám egy tipikus "Japán anyuka"! Minden helyzetben minket helyezett előtérbe maga helyett. Nagyon elfoglalt volt a házimunkával, a munkájával, a gyerekek gondozásával, ezért ritkán öltözött elegánsan vagy viselt sminket. Éppen ezért, mikor a szüleim eljöttek a sulimba, hogy megnézzék az osztályokat, a nyaka fölött teljesen fehér arccal jött, az nagyon kínos volt! (nevet) De, amikor Anyukám mosolyog, az egész család természetesen mosolyog. Boldog érzelmeket áraszt magából. Azt hiszem, az ideális nő végülis nekem az édesanyám. Hiába került mindig sok energiába és rengeteg háztartási kiadásba, sosem éreztem magam magányosnak. Voltak nehéz idők, de ezeket kitöltöttük a szeretettel. Az a hely még mindig a támaszom.

Még a változásaim közben is ott volt nekem a családom jelenléte, akik hiba nélkül vigyáztak rám

De tudod, volt egy idő, mikor elhagytam (távolságot tartottam) a helyet, ahol megszülettem, akár a családom, akár a szülővárosom volt. Azt hiszem, ez olyan 20 éves korom körül volt. Debütáltam, és a munka és környezet körüli változások miatt lassan már elvesztettem az otthon fogalmát, és nem tudtam okosan beosztani a távolságot a családommal. Képes voltam a saját megélhetésemet fedezni, és még ha boldog is voltam, hogy tudtam segíteni a családomat pénzügyileg, a másik felem zavarodott volt a kormány ilyen mértékű változása miatt... A showbiznisznek van egy másik oldala, mint amit a társadalom átlagban elvár, és miután én is "fertőzött" voltam a showbiznisz által, azt gondoltam, hogy talán boldogabb lehetnék, ha mindig úgy éltem volna, mint Kamenashi Kazuya, a művész. De mégis, hiába fáradoztam én ezen, a családom mindig olyan közel maradt hozzám, mint korábban.
Ebben az időszakban rájöttem, hogy minden rajtam áll. A távolság köztem és a családom közt, valamint az, hogy ki akartam én lenni: ha van egy középutam, akkor változások nélkül tudok élni. Az egyik oldalon ott van a KAT-TUN Kamenashija, és mint fiuk, örökké tisztelni fogom a szüleimet, el fogom mondani, amit el kell mondanom olyan felnőttként, aki már független. A családommal együtt megfelelő környezetben nőttem fel. Mostanság sok "testvér találkozót" ejtünk meg. Miközben azt beszéltük meg, hogy "Mit fogunk csinálni mostantól a Kamenashi családdal?", végül leittuk magunkat, és a második bátyám krokodil könnyeket hullatott. Túl érzelmes vagy! (nevet) A család fontos, de mióta a tagok velem együtt nőnek, és mivel a kapcsolat az, ami folymatosan változik... azokban az időkben azt gondolom, hogy nem szükséges megvitatni dolgokat vagy erőfeszítéseket tenni. A szülőváros mindig ugyanaz. Ezen az úton haladva, mielőtt észrevehettem volna, egy új látvány született. Mivel a változások természetesek,  továbbra is szeretni akarom (mind a családomat, mind a szülővárosomat), miközben a változásokat is elfogadom.  Végül, nagyon büszke vagyok a családomra és a szülővárosomra, mert miattuk tudok úgy gondolkodni, ahogyan.