Vol.5. -秘密 - Titok

Mi az a látvány, amit a Kamenashi Kazuya szíve mélyén rejlő lencsék tükröznek?

Egy éjszaka, mikor azon gondolkodtam, "mi az én titkom?", elfutottam egészen a Tokyo Towerig. Megráztam a fejem, mikor hirtelen feltűnt a Hold a felhők közül. Ez a titokzatosság gyönyörű és magával ragadó. Az emberek és a felhők: talán pont azért, mert nem láthatom az összeset, gyönyörűek és elvarázsolnak.

Amióta elkezdtem ezt a munkát, nem sétálhatok kinnt napszemüveg nélkül. Pedig általában nem találkozom veszélyes szemekkel, mikor kinn vagyok, ezért még én magam is csodálkozom (hogy miért csinálom ezt) (nevet). Talán azért, mert munkában azt akarom, hogy felfigyeljenek rám, de azt nem akarom, hogy a mindennapi arcomat lássák. Ritkán megyek emberekkel teli helyekre, mint például partikra vagy clubokba, és igyekszem elkerülni a találkozást olyan ismerősökkel, akikkel nem tudok őszintén beszélni. Manapság már az előadók is elárulnak részleteket, hogy mit csinálnak naponta, blogot írnak és képeket tesznek ki Twitterre, de én ezt valamiért nem tudom megérteni. Véleményem szerint azok az emberek, akik a szórakoztatóiparban dolgoznak, ha többet mutatnak a magánéletükből, mint amennyi szükséges, olyan, mintha még a varázslat előtt elmondanák a trükkjét, nem? (nevet) Ennek ellenére én nem tudatosan döntöm el, hogy mi titok és mi nem. Szerintem én nem szoktam hazudni. De hogy egyszerűen megértsétek: őszintén beszélek a szerelem víziójáról, de azt nem mondom el, hogy milyen fajta szerelmeket tapasztaltam meg eddig. Mert szerintem ez olyasmi, amit nem baj, ha nem mondok el. Nincs egy tiszta záróvonal aközt, hogy "mit mondhatok el magamról és melyik pontig". Mert a sztorik, amik tapasztalatból jönnek, néha szükségesek, azért, hogy átadják az igazi gondolatot.

Ez a sorozatos megnyilvánulás az én "helyem". Továbbra is még többet szeretnék átadni, a lehető legfinomabban.

Hogy őszinte legyek, volt egy időszak is, amikor utáltam, ha rólam kérdeztek az interjúkban. Az első alkalommal, mikor egy heti magazinban a magánéletemről akartak faggatni, minden felfordult, és mondtam, hogy írjanak, amit csak akarnak, megbántottak és nem akartam többet beszélni. Arra gondoltam, hogy "Miért kell olyan dolgokra válaszolnom, mint például a kedvenc randi helyem?".

Most, azzal a megérzéssel, amit azon évek helyzeteinek és érzéseinek során megtanultam, és persze tapasztalaton keresztül, elmondhatom, hogy amit mondok, az nem hazugság. De még ha csak egy részét is mondom el, nem utálok kommunikálni, és megtörténik, hogy sok kritikus komment ellenséges pletykává alakul. A valóságban az emberi szív sokkal összetettebb, és úgy gondolom, hogy a kisebb árnyalatok kifejezése nélkül nem tudnám megfelelően átadni az üzenetet." ...Alapjáraton ezen nem tudok segíteni, de azon elgondolkodom, hogy ez a sorozatos megnyilvánulás az én "helyem". Amennyire csak tudom, át akarom adni saját magam és a valódi érzéseimet. Továbbra is lesznek olyan tények, amiket nem mondok el, de a későbbiekben is ezen az érzelmesebb vonalon maradva akarom kifejezni magam.

De tudod, nem tudom, mivel kezdődött az "igazi énem". A showbiznisz világában vannak emberek, akik többet szeretnének kifejezni, mint saját maguk, de ez jelenti azt, hogy megmutassam azt az énem, amit csak a szüleimnek és a bátyáimnak szoktam? Azt hiszem, hogy az a saját ábrázolásomként önthet formát. A múltban, mikor megtiszteltek azzal, hogy találkozhattam Nakamura Kanzaburou-sannal, ő mondta ezt: "A "kabuki" az, amit először azután csinálhatsz, miután elsajátítottad az alapokat hibamentesen. Én értem már. Ebben a munkában a "saját magunk kifejezése" pontosan azért lehetséges,  mert van egy váza az egésznek, ami az alapokra és a szabályokra épül. Még ha ezt el is utasítod, akkor kényszeredetten fogsz azzá válni, akit látni akarsz."

Hogy én mit akarok kifejezni? Természetesen figyelek a közönségre és az olvasókra, de először leginkább azokat a producereket akarom meglepni és boldoggá tenni, akik velem dolgoznak. Nem csak úgy gondolom, hogy ez a valós igazság értékelése, de ha egy producer azt mondja, hogy "Kamenashi-kun-t szeretném műsorvezetőnek", akkor azt hiszem, engedelmesen meg tudom csinálni (nevet).  Mivel kaleidoszkopikus személy szeretnék lenni, mint fellépő és mint játékos, most éppen terjesztem a határaimat és lehetőségeimet, anélkül, hogy "elkapna" egy létrehozott karakter, például a "való én". Az utoljára imádott személyem Kitano Takeshi-san. Miközben meg van a képessége, hogy olyan nagyszerű filmeket csináljon, általában bután is tud alakítani. Több terület ismeretében és a sok tapasztalt tetejében jó lenne, ha egy olyan emberré válhatnék, aki ki tudja fejezni saját magát. Ezekkel együtt szeretnék egy olyan ember lenni, akit lehetetlen elkapni, egy titokzatos férfi (nevet).

Kame fix megfigyelési pontja
A fotózás napja épp egy héttel volt a 25. születésnapja után, "Még ha későn is, de ünnepeljen a Maquia csapatával!" És meglepték őt egy tortával valamint krékerrel. Kamenashi-kun nagyon zavarban volt. "Boldog vagyok, de ugyanakkor kínosan is érzem magam! Szeretek más embereket ünnepelni, de abban rossz vagyok, ha engem ünnepelnek" - mosolygott félénken. "Mindig megkérem a barátaimat, hogy ne rendezzenek nekem nagy bulikat. Idén, egy nappal a születésnapom előtt elmentünk a balett táncossal, Shun-chan-nal (Miyao Shuntarou)** gömbhalat enni, és még azon a napon kellemesen megünnepeltük a családommal is (nevet).



* Nakamura Kanzaburou egy híres kabuki színész
** Ha emlékeztek, ő Ranmaru a Nadeshiko Shichi Henge doramából, közösen játszottak Kaméval:)


---------
Hát... ezt a részt nagyon nehéz volt számomra fordítani... Voltak olyan megérzéseim, hogy a japánról angolra fordító se igazán volt tisztában azzal, hogy miről is beszél Kame, és ahogy a szöveg végére értem, rájöttem, hogy ez igaz is, hiszen le is írta kommentben.  Úgyhogy na, nem lett a legjobb, de igyekeztem :(