Vol.7.- 大人 – Felnőtt

Mi az a látvány, amit a Kamenashi Kazuya szíve mélyén rejlő lencsék tükröznek?

Mikor elkezdtem kísérni a baseball-al kapcsolatos híreket és tudatos voltam az időmmel kapcsolatban, úgy éreztem, (egy kicsit) felnőtté váltam (nevet). Ez az óra ugyanolyan, mint az összes testvéremé. Ugyanazt az ajándékot adtam mindannyiuknak, abból a pénzből, amit a Johnny's baseball bajnokságon nyertem.

Most 25 éves vagyok, de attól függetlenül nem tudom, hogy sikerült-e felnőtté válnom, vagy sem. De egy valamit biztosan el tudok mondani: nagyon messze állok attól a "felnőtt képtől", amit gyerekként elképzeltem. Mikor látom a korombelieket öltönyben, a céghez sietve, a pénzről és a sikerről beszélgetve, még ha a karrierem hosszabb is, mint az övék, úgy érzem, hogy mint felnőtt, felülmúltak engem. Még mindig nem értem, hogy hogyan kéne hagyományosan az év közepén átadni az ajándékokat, se azt, hogy hogy feleljek meg ennek (nevet).

Most is és a múltban is abban a pozícióban vagyok, ami el van különítve az általános társadalmi elvárásoktól és az időérzéktől, mindig a pillanatra fókuszálok, ami éppen előttem van, és őszintén élek a szívemmel. Bizonyos értelemben, mivel ez egy munka, ami engedi a bennem lévő "gyereket" tovább élni, valószínűleg elsodródtam a normális felnőttektől. De tudod, ki a "jó felnőtt"? Nem bírálom sem az emberek természetét, és nem is lógok velük együtt máshogy a korukat és a státuszukat nézve. Vannak emberek, akiket annak ellenére is tisztelek, hogy fiatalabbak nálam, és nem hízelgek csak azért, mert valaki idősebb nálam. Ugyanez van a nőknél is. Ha valakinek van bűbája a kora ellenére is, le vagyok tőle nyűgözve, sőt, egyenlő szeretnék lenni azzal, akit szeretek, tekintet nélkül a nemére. De hogy a másik oldalt is bemutassam, nem jövök ki jól azokkal az emberekkel, akik olyan keretekhez "csatolják" magukat, hogy "mert én idősebb vagyok", "mert én orvos vagyok", "mert ez egy jó egyetem".

Bár olyan felnőtt sem szeretnék lenni, aki a "szabályok nem számítanak" elvet éli. Mert úgy gondolom, arra is vannak szabályok, hogy hogyan élj együtt mindenkivel. A vak, hanyag lélek nem menő. Olyan felnőtt akarok lenni, aki a megfelelő dolgot csinálja a megfelelő időben.

Talán a sok tapasztalatnak köszönhető, amit eddig szereztem, hogy megértem a "felnőtt gondolkodásra"

Jó, hogyha van egy "felnőtt" és egy "gyerek" oldalad is, szerintem az igazán fontos dolog az az egyensúly a kettő között. Ez finoman változik, követve az emberek különböző személyiségét, a munkájukat illetve a gondolkodásmódjukat. Például, pontosan azért tudott egy részem felnőtté válni, mert ezt a munkát csinálom. A szórakoztató egy "termék", egy munka, ahol emberek előtt lépsz fel. Éppen emiatt szerintem ez egy olyan munka, ahol rendben van, ha a színpadon megnyitom az érzéseimet és kicsit egoista vagyok. Ezt felosztva vannak idők, mikor nyugodtnak érzed magad, mint ember. De én nem akarom ezt csinálni. Még ha egy "termék" is vagyok, a produkció közben mindenkviel megfelelően szembe akarok nézni, úgy, mint ember, ugyanazokkal a szemekkel, úgyhogy nem akarok úgy viselkedni, mint egy igazi szórakoztató.

Ennél a munkánál a véletlenek, ahol a nevedet használják vagy látod az emberek rossz oldalát, nem kevés. Még ha észre is veszem, a jelenlegi énem nem érti a haragot. Azt hondolom, hogy "Olyan ember, eh...", nem mondok semmit, simán csak nem foglalkozom vele. Egyszerűen csak rossz példaként gondolok rá. Az, hogy mindent pozitívan tudok befejezni, biztos, hogy azoknak a tapasztalatoknak köszönhető, amiket eddig megszereztem.

A másik oldalon, biztosan vannak olyan dolgok, amiket azért tudok megcsinálni, mert én vagyok Kamenashi Kazuya, a szórakoztató. Néhány nappal ezelőtt, mikor egy lesújtott területre mentem egy TV program miatt, sok ember mosolygott, látva az arcomat. Néhány háziasszony megkért, hogy "Öleljen meg, kérem!", és miután a férjük azt mondta, hogy "kérem, tegye meg", nem tudom mennyi embert megöleltem és boldogok voltak, én pedig azt gondoltam, "Ah, olyan boldog vagyok, hogy ezt a munkát csinálom". Ugyanakkor arra is rájöttem, hogy még ha a nők felnőttek is lesznek, végül mindannyian kislányok maradnak (nevet).

A "felnőtt" és "gyerek" közti egyensúllyal együtt, ott van az "igazi Kamenashi" és a "szórakoztató Kamenashi", és ennek a kettőnek az együttese vagyok én. Mind a kettőt kedvelni akarom, de talán eljutottam arra a pontra, ahol azt gondolom, hogy csak mindig nyugodt akarok lenni.  Például, mint Kamenashi a szórakoztató, nem akarom megerősíteni azokat az ötleteket, amiket biztos, hogy nem fogok megcsinálni, és a tevékenység talán bukna. De a másik oldalon, miután nyugodtan visszatükröződött a dolog érzelmek nélkül, megfontolom, hogy valami szükséges az igazi Kamenashihoz, akkor azt gondolom, hogy úgy is jó, ha a további következményekre nem gondolva élvezem. Talán ez az egyensúly az én "felnőtt" stílusom (nevet).

Kame fix megfigyelési pontja:
Az interjú vége felé közeledve a téma átterelődött a "felnőtt nőkre". Mikor azt kérdeztem, hogy "Melyik jobb, egy 30-40 éves nő, aki úgy néz ki, mintha 20 éves lenne, vagy egy gyönyörű nő, aki mutatja a korát?, Kamenashi-kun azt válaszolta, hogy "Ha ragyogó, mintkettő megfelelő, de ha választanom kell, azokat az embereket kedvelem, akik nem titkolják a korukat." Egy 'mélyebb tartalmú kommentje' még: "Csak a női szépérzék a fontos. A pillanat, mikor egy felnőtt nő csinosság válik otthon, már ha csak elképzelem, a szívem ugrik egyet (nevet)". A következő néhány napban meginterjúvolhatnánk újra a furcsa nézetéről a nők felé?

My Maquia