Halihó.  Te most éppen az egyik legnépszerűbb japán zenekar, a KAT-TUN "K" betűjével, azaz Kamenashi Kazuyával foglalkozó oldalán jársz. Magyarországon ez az egyetlen jelenleg is működő Kazuyás lap. Az oldal 2012. szeptember 10.-én nyitotta meg kapuját, és azóta is kisebb-nagyobb közökkel, de folyamatosan új információkat szolgáltat a hírességről. A szerkesztést egyedül csinálom, és nem tervezek magam mellé venni senkit.

Nos, akkor jó böngészést az oldalon, és ha itt jársz, hagyj nyomot a chat-ben! :)

1

TOVÁBBI MENÜK

Külön szedtem a menüket, remélve, hogy így kicsit átláthatóbbak lesznek. Fentebbre, mint azt láthatjátok, a főbb menüpontokat raktam, ide pedig a "tartalékok" kerültek, ami természetesen nem jelenti azt, hogy ezek nem fontosak. Csak próbáltam normálisan csoportosítani, na meg nem akartam szétbarmolni a fölső menü rendszert. Remélem így könnyebben megtaláljátok majd amit kerestek :)

3 

AZ OLDAL

És itt a harmadik, egyben utolsó menücsoport, mely nem Kazuval, hanem az oldallal foglalkozik. Olvashattok a nyitásról, rólam,  megnézheted a korábbi designokat, kapcsolatba léphetsz velem a megadott elérhetőségeken, valamint beléphetsz a FAN KLUB-ba.

2

CHAT


shimeji

Kame shimeji

2Végre valaki rászánta magát és csinált egy Kazus shimejit is a többi rengeteg jrockos után. Persze, mikor még kis kezdő japános voltam, jó volt nekem a Ruki shimeji, de most, mikor megláttam, hogy van ilyen, azonnal leszedtem *-* Szerintem halál édesek.
Hogy mik is ezek? Fogalmam sincs, mit írhatnék, inkább mutatok képet, hogy milyen a képernyő, ha ők jelen vannak ;) [jobb klikk, kép megjelenítése]

1

Hogy mit tudnak? Ez a shimeji baseball labdával szaporodik, énekel, mászkál össze-vissza, elhajítja az ablakod, ugrálgat, majd leesik :D
És a minta, hogy Kazu melyik öltözete alapján lett megcsinálva:

3

És akkor a letöltési lehetőség: katt.

Használat:
1. Töltsd le majd nyisd meg WinRAR-ral
2. Bontsd ki egy kívánt mappába
3. A shimeji.exe fájlra kattintva telepítheted a JAVA-t (ha még nincs telepítve)
4. Ezután katt a shimeji.jar fájlra. Ha telepítve van a java, akkor egy java ikon jelenik meg előtte
A tálcán máris megjelenik egy kis ikon Kazu nevével. Jobb klikkel láthatsz 4+1 opciót. Az első az újabb figura létrehozása, a másodikkal leejtheted a tálcára és egy bizonyos pontra gyűlik az összes, majd leülnek, a harmadikra ha rányomsz, egyetlen egy marad csak, a negyedikkel pedig visszahozhatod az ablakodat, ha valamelyik kis galád eldobta :D Az utolsó, választóvonal alatti opcióra kattintva pedig bezárhatod a programot.

Jó játszadozást! :3


Free Web Hosting