Selyemcukor

Írta: Neji
Univerzum: Gokusen 2
Páros: Ryu/Hayato [Kamenashi Kazuya/Akanishi Jin]
Figyelmeztetés: First Time
Korhatár: PG-13
Jogok: a szavak az enyémek, az univerzum és a szereplõk nem [sajnos^^;]
Megjegyzés 1.: a történet a Gokusen 2 3. epizódja alatt játszódik, így a fic megértéséhez nem árt a dorama ismerete.[l. Byakuya Fansubs projectek]
Megjegyzés 2.: [mert ilyen is kell ide] Bogárfekete alatt a nagy, sötétbarnán csillogó tekintet értem, mint a plüssmacik gombszeme. Intuíció, plíz^^.
Történet: Hayato a világot feketének és fehérnek látta, egészen addig, amíg rá nem jött, hogy Ryu olyan, akár egy színes selyemcukor. ^___^



Ryu mellett az ember sohasem lehetett biztos semmiben. Ritkán beszélt, többnyire döntéshelyzetben és olyankor valamivel mindig meg tudta lepni a környezetét. Épp ezért Ryu mellett élni olyan volt, mintha a mindennapjait egy hullámvasúton töltené, de Hayatot ez nem zavarta.

Úgy gondolta, a küzdelem az, ami megkülönbözteti az utcán az õt lenézõ öltönyös úriemberektõl, akik sohasem verekednek, hanem simulékony modoruk segítségével oldják meg a problémáikat. A világot feketének és a fehérnek látta, egy egybefolyó szürke masszának, amibõl kiszorultak a színek, és ahol a harc kimenetele dönt el mindent. Éppen ezért mindent elfogadott olyannak amilyen, és sohasem gondolkozott azon, hogy mennyivel egyszerûbb vagy könnyebb lenne, ha néha pontosan tudná, mire gondolnak mások.

Eddig úgy tûnt, többnyire érti a barátait, és azzal is tisztában volt, hogy Ryu egyes õrültségekbe csak miatta és a banda miatt megy bele, és valahol azt is sejtette, hogy talán senki sincs, aki õt egészen megérthetné - ha kijelentette volna, hogy érti Ryut, az egyenlõ lett volna a teljes önámítással - így mindig megelégedett annyival, amit Ryu magából neki adott. Kettejük között nem voltak tabuk, de voltak dolgok, amiket Ryu megtartott magának, s bár nyugtalanította, Hayato elfogadta a döntését, és sohasem kérdezett.

Ryut egy idõben a környezete nem kedvelte. Egyesek azért, mert a szótlansága kiszámíthatatlanná tette, mások azért, mert Ryu mellett könnyû volt elbizonytalanodni. Hayato sose értette, hogy tudja bárki egy zárkózott ember mellett elveszteni az önbizalmát, és kinevette, aki emiatt kerülte Ryut. De most elõször Ryu csendessége õt is elbizonytalanította. Barátja arca olyan volt, mint mindig: lehetetlen volt leolvasni róla az éjszakával kapcsolatban bármit is. Megfejthetetlen volt mért, de Ryu, mióta csak ismerte, úgy ragaszkodott hozzá, mint egy kölyökkutya és Hayato nem volt biztos benne, hogy nem emiatt, az önzetlen ragaszkodás miatt tûrte-e el az ölelését.


***

Ryu teste összetört volt, halványan kirajzolódó zúzódásnyomok borították a hasát, a szája pedig felrepedt. Ahogy Hayato átölelte, érezte, hogy ez a szálkás test kemény és csontos, ám az egyenruha alatt Ryu bõre ugyanolyan puha, mint a lányoknak, ahogy csókolni is ugyanúgy engedte magát, mint õk. Hagyta, hogy Hayato keze végigsimítson a testén, szinte csak ujjbeggyel érintve a horzsolásokat, hogy óvatosan megnyalja kirepedt száját és felnyalogassa az alvadt vért az állától az ajkáig. Átadta az irányítást Hayatonak, anélkül, hogy tudta volna, hogy halk lélegzetvételei és bogárfekete szemei késõbb mennyire elbizonytalanítják a másikat. Félig Hayato ölébe vonva hagyott mindent, amit csak a barátja tenni akart.

Szerette a barátját az összes hibás döntésével és õrült ötletével együtt és õ, akárcsak Hyuuga, Tsucchi vagy Take, követte ugyan azokat a hibás döntéseket.

Ahogy Hayato megcsókolta, engedte, hogy bátrabban fedezze fel a száját. Az elsõ csókját Hayatotól kapta, ahogy vele követte el az elsõ hülyeségeket is, és így ez a csók valahogy természetesnek tûnt, ahogy minden, amit Hayato tett. Ryu kezeit barátja combjain nyugtatta, féloldalasan hozzásimult a mellkasához, ahogy kissé kicsavarodott helyzetben hátrahajtotta a fejét a csókhoz. Nem mozdult el ebbõl a kényelmetlen pozícióból egészen addig, amíg Hayato be nem fejezte a csókot és el nem húzódott. Akkor kicsit lejjebb csúszott, hátát barátja mellkasához támasztotta, és hagyta, hogy Hayato a vállán nyugtassa a fejét. Kezei még mindig Hayato combjain feküdtek, és Hayato ujjai leheletnyi érintésekkel továbbra is cirógatták a lassan lilássá váló zúzódások környékét a hasán, vagy lustán elkalandoztak feltérképezni az oldala hibátlan bõrét is.


***

A másnapot a rendõrségen töltötték. A kihallgatás alatt Hayato néha lopva Ryut figyelte, de barátja arca semmit sem tükrözött. Az egyenruháját szürkés kosz, a pólóját itt-ott rozsdabarna foltok díszítették, a zúzódásai pedig kékes-zöldes színekben játszottak, amitõl Ryu úgy nézett ki, mint egy összetört selyemcukor, de bogárfekete szemei élettel telien csillogtak. Hayato rájött, hogy ahogy szereti a verekedést, úgy szereti a bandát, Ryut és a színes dolgokat, és hogy mindez megfér a fekete-fehér világ összefolyt, szürke masszájában, ami nem elnyomja, hanem felerõsíti a színeket.