Halihó.  Te most éppen az egyik legnépszerűbb japán zenekar, a KAT-TUN "K" betűjével, azaz Kamenashi Kazuyával foglalkozó oldalán jársz. Magyarországon ez az egyetlen jelenleg is működő Kazuyás lap. Az oldal 2012. szeptember 10.-én nyitotta meg kapuját, és azóta is kisebb-nagyobb közökkel, de folyamatosan új információkat szolgáltat a hírességről. A szerkesztést egyedül csinálom, és nem tervezek magam mellé venni senkit.

Nos, akkor jó böngészést az oldalon, és ha itt jársz, hagyj nyomot a chat-ben! :)

1

TOVÁBBI MENÜK

Külön szedtem a menüket, remélve, hogy így kicsit átláthatóbbak lesznek. Fentebbre, mint azt láthatjátok, a főbb menüpontokat raktam, ide pedig a "tartalékok" kerültek, ami természetesen nem jelenti azt, hogy ezek nem fontosak. Csak próbáltam normálisan csoportosítani, na meg nem akartam szétbarmolni a fölső menü rendszert. Remélem így könnyebben megtaláljátok majd amit kerestek :)

3 

AZ OLDAL

És itt a harmadik, egyben utolsó menücsoport, mely nem Kazuval, hanem az oldallal foglalkozik. Olvashattok a nyitásról, rólam,  megnézheted a korábbi designokat, kapcsolatba léphetsz velem a megadott elérhetőségeken, valamint beléphetsz a FAN KLUB-ba.

2

CHAT


manual81

Kame manual 81.

Kazuya Kamenashi
2013.11.03.

Hello

Az utóbbi időben a dorama forgatásával vagyok elfoglalva
úgy, mint az énekléssel és a táncolással

Tamaki-san és az én Hottake BAND-em, a "Sayonara☆Arigatou" november 6.-án fog megjelenni
És az "俺俺 (Ore Ore)" DVD és Blu-ray változata is azon a napon jelenik meg

Aztán, 27.-én a KAT-TUN album,
a '楔-kusabi- (Kusabi-kusabi-)"
fog megjelenni

Sajnálom, most csak ennyi információval szolgálhatok

Tiszta szégyen, hogy a Hottake BAND nem kap több lehetőséget, hogy énekelhessen

Túl nagy szégyen

De remélem mindannyian meg fogjátok hallgatni a dalainkat
A legjobbakat. (o^0^o)
Akkor, este találkozunk.

Free Web Hosting