Halihó.  Te most éppen az egyik legnépszerűbb japán zenekar, a KAT-TUN "K" betűjével, azaz Kamenashi Kazuyával foglalkozó oldalán jársz. Magyarországon ez az egyetlen jelenleg is működő Kazuyás lap. Az oldal 2012. szeptember 10.-én nyitotta meg kapuját, és azóta is kisebb-nagyobb közökkel, de folyamatosan új információkat szolgáltat a hírességről. A szerkesztést egyedül csinálom, és nem tervezek magam mellé venni senkit.

Nos, akkor jó böngészést az oldalon, és ha itt jársz, hagyj nyomot a chat-ben! :)

1

TOVÁBBI MENÜK

Külön szedtem a menüket, remélve, hogy így kicsit átláthatóbbak lesznek. Fentebbre, mint azt láthatjátok, a főbb menüpontokat raktam, ide pedig a "tartalékok" kerültek, ami természetesen nem jelenti azt, hogy ezek nem fontosak. Csak próbáltam normálisan csoportosítani, na meg nem akartam szétbarmolni a fölső menü rendszert. Remélem így könnyebben megtaláljátok majd amit kerestek :)

3 

AZ OLDAL

És itt a harmadik, egyben utolsó menücsoport, mely nem Kazuval, hanem az oldallal foglalkozik. Olvashattok a nyitásról, rólam,  megnézheted a korábbi designokat, kapcsolatba léphetsz velem a megadott elérhetőségeken, valamint beléphetsz a FAN KLUB-ba.

2

CHAT


manual70

Kame manual 70.

Ex-manual 70
Kazuya Kamenashi
2012.10.14


Rég nem láttalak titeket!!11

A színházi játék biztonságosan véget ért, nagyobb sérülések nélkül.

Nagyon sok ember támogatott engem most is2

Igazán hálás vagyok3







Még ha be is fejeztem ezt, egy-smás dologért még mindig sietnem kell4


Ez az év megint csak tele lesz56



Úgy tūnik, gyakran aggódtatok a testem miatt [állapot]......


Köszönöm az aggódást7



De,
















Én,


Én. [valószínūleg az Ore Ore-re gondol most (én, én)] 












Egy youkai vagyok
úgyhogy jól vagyok8



Szembe kell néznem a film premierrel, még több energiát fogok belé fektetni
Ah...


Ott a hazafutás is891011

Kísérjétek figyelemmel12 5 12



Akkor majd látjuk egymást.



7é7jt13



Free Web Hosting